Az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló EU irányelvet 2019-ben fogadta el az Európai Parlament és a Tanács, amely a magyar jogba a 2023. május 25-én kihirdetett – a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló -2023. évi XXV. törvénnyel („Panasztv.”) került átültetésre. A 250 főt elérő, illetve a felett foglalkoztatók, valamint létszámtól függetlenül a Pmt. hatálya alá tartozó foglalkoztatók számára 2023. július 24-ig kötelező belső visszaélés-bejelentési rendszert bevezetni. Az 50-249 foglalkoztatotti létszám esetén a foglalkoztatóknak 2023. december 17-ig kell ezen kötelezettségnek eleget tenni. Ahhoz azonban, hogy a rendszer sikeresen működtethető legyen, elengedhetetlen a téma kulturális hátterének és mélyebb összefüggéseinek a megértése. A jelen cikkünkben ehhez kapcsolódóan fogalmazunk meg néhány gondolatot, magyar és német ügyvédként, történelmi-kulturális szemszögből.
A magyar történelmi és kulturális háttér
Bizonyára mindannyian emlékszünk a gyermekkorunkból a „Ne árulkodj, mert az csúnya dolog!” típusú figyelmeztetésekre, amelyet többnyire olyan felnőttektől hallhattunk, akiknek, vagy akik szüleinek a szovjet megszállás idejéből még volt tapasztalatuk a titkosrendőrség és a besúgók működéséről, a mindezek hatására kialakult légkörről, félelemről.
Ezen mélyen gyökerező emlékek miatt a mai napig tapasztalható, hogy azokra, akik a munkatársukat, vagy felettesüket bármilyen fórumra bejelentik, a többiek hamar rásütik, hogy „besúgó”, „spicli”, „áruló” és nem úgy tekintenek rá, mint aki a közösség érdekeit szolgálja és emiatt még a saját megbecsültségét és egzisztenciáját is kockáztatja.
Másik kulturális sajátosság, hogy a be-/feljelentéseket a magyarok sokszor irigységből vagy bosszúvágyból, a károkozás, megtorlás eszközeként használják. Számos példa van arra, hogy valaki az anyagilag látványosan gyarapodó szomszédjával kapcsolatban adóhatósági vizsgálatot kezdeményez, vagy más hatóságokhoz bejelenti.
Mindezekre tekintettel, vagy mindezek ellenére kutatások szerint a magyarok igen alacsony hajlandóságot mutatnak arra, hogy az általuk tapasztalt korrupcióval kapcsolatban feljelentést tegyenek. A Transparency International 2016-os kutatása szerint csak minden ötödik magyar jelentené, illetve lenne hajlandó bíróság előtt tanúskodni, ha korrupciót tapasztal. A válaszadók kétharmada vélekedett úgy, hogy a magyar társadalomban nem elfogadott, ha valaki korrupcióval kapcsolatban feljelentést tesz.
Ezen hozzáállás mögött az feltételezhető, hogy bizalmatlanok az emberek a tekintetben, hogy a bejelentésük megfelelően ki lesz vizsgálva, a jogsértésnek vagy etikátlan magatartásnak valós következménye lesz, sőt tartanak attól, hogy a bejelentés miatt – még ha az valós és alapos is – a bejelentőt magát fogja végső soron valamilyen hátrány érni, így inkább hallgatnak.
A német történelmi és kulturális háttér – kitekintés
A német megközelítés részben hasonló történelmi tapasztalatokban gyökerezik. A Harmadik Birodalomban a nemzetiszocialista rendszer stabilizálására, a rendszerkritikus személyek, kezdeményezesek kiszűrésére, ellehetetlenítésére titkosrendőrséget (Gestapo) működtettek, amely informátorként állampolgárokat használt. Nem volt ritka, hogy gyerekeket kényszerítettek arra, hogy saját szüleikről jelentsenek, ahogyan szomszédok és munkatársak is szolgáltattak egymásra terhelő információt a Gestapo vagy a Stasi apparátusa számára. Ezen események a közösségben az egymás iránti bizalmat alapjaiban megingatták.
A fenti történelmi tapasztalatok okán a német jogban a közérdekű bejelentések, a bejelentők védelme mindezidáig nem igazán kapott hangsúlyt. A téma Németországban az Irányelv nyomán az idén került csak átfogóan szabályozásra („Hinweisgeberschutzgesetz”). A jogállami keretek között alkotott átfogó szabályozás ugyanakkor a közérdekű bejelentők számára jelenleg egy világos, kiszámítható keretet ad. Az alapvetően szabálykövető német attitűdből kiindulva mindez várhatóan a jogintézmény elfogadottságát és rendeltetésszerű alkalmazását fogja támogatni. A náci rezsim által etikátlan módon kikényszerített információszolgáltatással szemben ugyanis a jogellenes magatartások, visszaélések kiszámítható jogi keretek közötti bejelentésének lehetősége az állampolgárok, illetve munkavállalók számára jelenleg meg tudja adni azt a nyugalmat és biztonságot, amely a tipikusan rendszerető németeket a belső bejelentési rendszerek használatára motiválhatja.
Mire figyeljünk a whistleblowing rendszer bevezetése, illetve működtetése során?
A magyar munkavállalók vonatkozásában kulcsfontosságú a bizalomépítés. A munkavállalóknak meg kell tudniuk bízni abban, hogy a rendszer valóban rendeltetésszerűen működik és a jóhiszemű bejelentő a gyakorlatban is megfelelő védelmet élvez, a bejelentés miatt nem eshet bántódása, ugyanakkor a foglalkoztató képes gátat szabni az ártó szándékú bejelentéseknek.
A német közösség tagjainak fontos azt látniuk – ahogyan arra fent már utaltunk – hogy az információ szolgáltatás a jelenlegi intézményi keretek között nem kényszerből történik és nem hatalmi célokra kívánják a szervezetek felhasználni, hanem ez most egy jogi lehetőség, ami a transzparens, jogszerű és etikus működést kívánja előmozdítani.
Mindezek alapján, ha a kellő bizalom kiépül és a rendszerek jól és rendeltetésszerűen működnek – a történelmi háttér ellenére – a jogintézmény iránti bizalom, a „speak-up culture” erősödése és a szervezetek által lefektetett szabályok követése valószínűsíthető.
A jelen cikk tájékoztató jellegű, az érintett témát a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívás céljából dolgozza fel, amely nem minősül jogi tanácsadásnak. A cikk nem konkrét tényállás alapján, illetve nem konkrét személyre vagy cégre vonatkoztatva készült, így az a konkrét esetre vonatkozó jogi tanácsadást nem helyettesíti, ezért a Colaw Ügyvédi Társulás, illetve annak tagirodái kizárnak minden felelősséget azokért a döntésekért, amelyet a cikk olvasója a cikkben foglaltakra alapított.
