Innovatív megoldások – Tudás és tapasztalat a helyi joggyakorlat terén – Nemzetközi megközelítés

A COLAW Ügyvédi Társulást 2022 nyarán alapítottuk, a Kölcsey-Rieden és Társa, a Hanyu Henrietta, Wittner Márton és a dr. Varga Marianna ügyvédi irodák részévételével. A társulásban részt vevő valamennyi ügyvéd több éves, évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik, és ezen szakmai tudásunkat piaci ismereteinkkel összekapcsolva kínálunk ügyfeleink számára széleskörű jogi tanácsadást, az egyes jogterületeken elmélyültebb és specializáltabb szaktudást.

Fő motivációnk, hogy munkánkkal értéket teremtsünk és nap mint nap kiemelkedő minőséget nyújtsunk, ami leginkább egy olyan szakmai közösségben valósítható meg, ahol minden szakemberünk magáénak vallja ezeket az alapvető szakmai és emberi értékeket.

A társulás alapítását hosszabb szakmai együttműködés előzte meg, amely során felismertük, hogy az általunk egyénenként képviselt, nemzetközi szintű minőségi standardok egymást kiegészítve egy valóban színvonalas ügyvédi praxist biztosítanak.

A COLAW Ügyvédi Társulás egyben szakmai műhely is, ahol naprakészen követjük a jogszabályok, illetve a joggyakorlat változásait, lépést tartunk az aktuális szakmai és gazdasági tendenciákkal, trendekkel. Fontosnak tartjuk, hogy az ügyfeleink számára nyújtott megoldásaink – azon túl, hogy jogszerűek – életszerűek is legyenek.

A társulás keretében – mivel két kollégánk az ügyvédi munka mellett mediátorként is tevékenykedik – a gazdasági-szervezeti mediációs praxisunkra is hangsúlyt helyezünk.

A társulás nemzetközi háttérrel és ügyfélkörrel rendelkezik, a magyar mellett német és angol nyelven is nyújtunk jogi és mediációs szolgáltatást, magyar és nemzetközi ügyfeleink számára.